Mielőtt kikelnél az ágyból, mielőtt kinyitnád a szemed, várj egy kicsit. Engedd, hogy a lelked visszatérjen a testedbe. Most látom, hogy furcsán nézel, ezért elmagyarázom. A tested nem más, mint a fizikai síkon létező biológiai gép, amit a lelked irányít. A lelked nélkül a test nem működik megfelelően. Gondold csak végig, amikor jól alszol és hagyod, hogy a lelked szárnyaljon, úgy rezzensz össze, mint a nyárfalevél, amikor megszólal az ébresztő. A másik lehetőség, amikor rosszul alszol és már az ébresztés előtt ébren vagy. Egyik sem jó, hiszen az első esetben a hirtelen ébredés miatt leszel morcos, a másik esetben pedig nem alszod ki magad. A jó megoldás az irányított ébredés. Ilyenkor este beprogramozod a tested, hogy reggel mikor keljen fel. Az eredmény a jó alvás, a lelked szárnyalhat kedvére és reggel még az ébresztő előtt felkelsz úgy, hogy kialudtad magad. Bízz magadban és hagyd, hogy szárnyaljon a lélek. Persze ehhez az kell, hogy időben lefeküdj aludni, hiszen a testednek szüksége van a megfelelő óra számra az alváshoz.
Segíts visszailleszteni a helyére az embert és a saját eszközeinkkel áramoltassunk olyan dolgokat, amit szeretnénk. Ha áramoltatjuk az álmainkat, akkor automatikusan be fog illeszkedni a rendszerbe, megtalálja a helyét. Ha erőszakkal megcsináljuk, megcsináltatjuk felborul az egyensúly. A természet rengeteg mindent ad csak nem vesszük észre. Bosszankodunk rajta, hogy mik történnek, pedig ha a jót látjuk meg benne máris hagyjuk, hogy Isten tegye a dolgát. Isten nem egyenlő az egyházzal és nem egyenlő egyetlen vallással sem. Isten maga a teremtő Erő aki/ami mindenkiben benne van és mindenki megkeresheti magában. Azért használom az Isten szót, mert ha végignézed az összes vallás tanítását úgy, hogy kivonod belőle az egyházra vonatkozó és az egyházat életben tartó részeket meglátod, hogy egyik sem szól másról, mint arról, hogy Isten nem egy mennyekből letekintő szakállas öreg úr, aki bárgyún mosolyogva szemléli a földi történéseket, hanem mindennapjaink aktív résztvevője.
Az orvosok, ha találkoznak egy kéztöréssel, bátran állítják, a röntgen kép láttán, hogy a kéz eltört. Ha köhögéssel találkoznak, akkor már bizonytalanabbak, hiszen az év bármely szakára lehet magyarázat: allergia, megfázás, stb, de lehet egyéb, komolyabb oka is. Egy kiütés esetén már még tágabb a kör: csípés, allergia, vírusos, bakteriális, stb. Féreértések elkerülése végett, szeretném tisztázni, nem vagyok az egész egészségügy ellensége! Számos jó és rossz tapasztalatom váltakozik egymással. Mindezek mellett, úgy gondolom, hogy ha van rá lehetőség, akkor - a kötelező vizsgálatok és kezelések mellett - kérjük ki egy természetgyógyász véleményét is.
Elsőként a masszázsok, azok közül is a svéd masszázs volt amit megtanultam. Ez minden nyugati masszázs alapja és ez volt az amit a lehető leghamarabb át is tudok adni és az eredmény magáért beszél. A felfrissült emberek látványa mindent megér. A visszajelzések alapján tovább képeztem magam, megtanultam a lágy csontkovácsolást. Ezzel már többet is adhatok, mint jó közérzetet, felfrissülést és izomgörcs oldást. A lágy csontkovácsolással a kiropraktika alapjait felhasználva teszem helyre az elmozdult ízületeket.