smt dip
smt cert
kiropraktikas kimozgato bizonyitvany

Alternativpraktiken 2

Az SMT® terápia részletesen foglalkozik a gerinc és medence statikai problémáinak felderítésével úgy, mint a célirányos kezeléssel.

Mivel a medence testünk statikai központja, így állapota kihat az egész szervezet működésére. Ízületeinek és izmainak funkciózavara számtalan probléma okozója lehet. Ezek jelentkezhetnek közvetlenül az ágyéki szakaszon, vagy akár a medencétől távolabbi (a somato-somatikus reflexpályákon) szegmentekben is, mint pl.hát vagy váll ízület, de a térd és boka panaszok is gyakoriak. Tartósan csak oki kezeléssel szüntethető meg. A vizsgálatában fontos szerepe van a funkcionális izom és ízületi teszteknek melyek eredménye döntő fontossággal bír a pontos diagnózis felállításában. Ezen kívül még hasznos lehet úgy, mint egy viszonylag gyors és célratörő állapotfelmérés, hogy a páciense fizikai és anatómiai adottságait figyelembe véve dolgozhassuk ki a számára legmegfelelőbb kezeléssorozatot.

Miért fontos ez? Nincs két egyforma ember így nincs két egyforma diagnózis sem. Így minden kezelés személyre szabott. Fel kell tudni mérni, hogy az adott pillanatban egyes izmok és ízületek milyen fizikai állapotban vannak. Kaphatja-e a bizonyos terápiát vagy helyettesíteni kell valami mással? Az ízületmanipuláció, ami a chiropractic és osteopathy legfontosabb terápiás eljárásai közé tartozik, nagy biztonsággal és hatékonysággal alkalmazható módszer.

A manipulációs terápia élettani hatása az emberi szervezetre: A gerinc és ízületmanipulációs technika olyan fogások összessége, amelyeknél a kezelendő ízület a passzív mozgathatóság határára kerül és ott az ízületre direktbe hatunk egy gyors rövid amplitúdójú, de az ízület fiziológiás mozgásának megfelelő irányú manipulációs fogással. A gyors és határozott ízületmanipulációs mozdulat következtében az ízületi felszínek eltávolodnak egymástól, vagy elcsúsznak egymáson. Az ízületen belüli hirtelen nyomáscsökkenés vákumképződést eredményez, ennek hatására széndioxid és innert gáz szabadul fel, amely ízületi roppanást eredményez. A roppanó hang egy olyan hanghatás, amely a tokrendszeren belül szinoviális folyadékból felszabaduló gázmikrobuborékok szétpukkanásából származik. A gerinc és ízületmanipuláció hatására javul a mozgáskészség, csökken a fájdalom és megindul a szervezet regenerálódási folyamata. Az idegrendszer (szomatikus és autonóm) a test minden szervét és struktúráját kontrolálja és koordinálja.

 

Info és jelentkezés az egeszsegtamogato.hu oldalon található

 

beach massage prea brazilsvedmasszazs bizonyitvanyA svéd masszázs, az egyik legelterjedtebb masszázsfajta Európában. Ez az alapja a gyógymasszázsnak, a sportmasszázsnak és a szegmentmasszázsnak is, de a népszerű wellness masszázs is ide sorolható.

A masszázs kézzel történik, egyes keleti masszázsoktól eltérően közvetlen fiziológiai hatásokra épít, ám a személyes törődés érzete a lelki egészségnek is jót tesz. A masszázst ruhátlan testfelületen, vivőanyaggal (krém, olajok) vagy anélkül végzik. Az éppen nem kezelt testrészeket betakarják. A vendég jellemzően masszázságyon fekszik vagy masszázsszéken ül.

Egy teljes testmasszázs kb. két órán át is tarthat ez magában foglalja a test hasi és hátoldalát is. Heti két alkalomnál sűrűbben nem javasolt igénybe venni, mivel az túlmasszírozáshoz, fáradtsághoz, izomlázhoz vezethet, de heti-kétheti rendszerességgel kimondottan ajánlott. Ha egyidejűleg csak egy, valamely terület masszírozására kerül sor, azt részmasszázsnak nevezünk. Ezek közül a hátmasszázst érdemes külön megemlíteni, mivel az a leggyakoribb. A kb. félórás részmasszázsok akár napi gyakorisággal is adhatók.

Szánj időt magadra, mert szükség van az "énidő"-re!
Az Énidő-masszázs fogásait úgy alakítottuk ki, hogy teljesen el tudd engedni a hétköznap nyüzsgő problémáit. Feszültségoldó, wellness, fájdalommentes masszázs, ahol TE vagy a főszereplő, nem a problémák.

 

Info és jelentkezés az egeszsegtamogato.hu oldalon található

 

reflexology foot massagetalpreflexologiaA talpmasszázs az egyike a legősibb gyógymódoknak. Nem csak segít a méregtelenítésben, a reflexzónákon keresztül a gyógyításban, de a visszajelzések alapján diagnosztikai szempontjai is figyelemre méltóak.

A masszázs kézzel történik, a talp reflexzónáit figyelembe véve. Elsősorban vivőanyag nélkül végzik, de ha csak a frissítő hatás a cél a vivőanyag (krém) is megengedett. A vendég széken ül, a masszőr a talpán dolgozik.

A kezelés kb. fél óra. Heti egy alkalommal javasolt, de ha viszont kimondottan csak valamely terület masszázsára kerül sor az egészségmegörzés, megelőzés, vagy már kialakult betegség gyógyulásának segítése érdekében, úgy akár napi gyakorisággal is adhatók.

 

Info és jelentkezés az egeszsegtamogato.hu oldalon

 

Grafikai tervezés

Teljes arculati tervezés logo/névjegy/boríték/kiadványok/stb.

bővebben ...

MeriDim állapotfelmérés

Teljes körű számítógépes állapotfelmérés. A test 12 fő meridiánján keresztül feltérképezzük a szervezeted és feltárjuk a blokkokat, a felmerülő probléma forrását.

bővebben ...

Digitális nyomtatás

Korszerű digitális nyomdagépeken és cél-nyomtatókon, valamint partnereken keresztül ofszeten.

bővebben ...

AcuPiercing(R)

AcuPiercing, Shen Men Piercing, Migrén Piercing, Csakra Piercing, az eredeti akupunktúrás pontok figyelembevételével

bővebben ...

3D nyomtatás

Egyedi termékek gyártása 3D nyomtatás FDM technológiás nyomtatóval PLA, PETG, ABS, ASA anyagból

bővebben ...

Oktatás

Egyéni és kiscsoportos oktatás. Ha te is szivesen csináldnád az AcuPiercing®et, akkor nálam megtanulhatod.

bővebben ...
  • Lassan egy éve küszködtem a derekammal, de Csaba megtalálta azt, amit sok masszőr és úgynevezett csontkovács sem talált meg!! Húztak, csavargattak de semmi sem javult! Csaba megtalálta az okot (ami nem is a derekamnál volt!!!!) és egy kezeléssel megoldotta. Hálás köszönet neki.

    Ervin - Budapest

  • A kiropogtatásod volt nagyon jó, és így egyben a kettő (Kineso-tape)... Király :)

    Alexa - Budapest

  • Rendszeresen kapok akupunktúra kezelést az endokrin központomra. A 60 perces terheléses inzulin szintem 175-ről 99-re csökkent. Ez még mindig nem ideális, de jó úton járunk! A tüneteim csökkentek vagy megszűntek, nem vagyok fáradékony, a haspuffadás megszűnt. 3 hónap alatt 4 kg-ot fogytam! Köszönöm :-).

    Tímea - Dunaharaszti

  • ....amikor az ajtóhoz értem ( kb.5 lépés)...a kilincsre tettem a kezem .... csodálkoztam miért van két szabad kezem😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂✌✌✌✌✌✌✌ A botom ott maradt a kagylónak támaszkodva 😲😲😲😲😲😲😲😉😉😉😉 Gyaaalog...két lábon bot nélkül mentem....🤓🤓🤓🤓 Vissza mentem újabb 5 lépést a botért....kijöttem és azt mondjak álltam értetlen fejjel és néztem vissza a fürdőre....meg vissza....kérdezték baj van....nem válaszoltam..😝😝😝 Újra kellett játszanom a fejemben a jelenetet....mert hirtelen konkrétan azon gondolkodtam hogy most ez megtörtent vagy csak képzeltem:))))

    Judit - Budapest

Next
Prev
DMC Firewall is a Joomla Security extension!