Április két első napján nagy megtiszteltetés ért.
A Széchenyi Egészségközpont szervezésében, idén már negyedik alkalommal volt megtartva a nemzetközi fülakupunktúrás addiktológus és természetgyógyász konferencia a Gellért szállóban. Nagy örömömre szolgált, hogy nem csak hallgatóként - résztvevőként, hanem előadóként is résztvehettem.
Ahogy már említettem, nagy sikereket értem el egy inzulin rezisztencia gyógyulásának támogatásában, aminek sikerességét laboreredményekkel tudom alátámasztani. Az előadásom erről az esetről szólt és büszkén mondhatom, hogy sokak örömmel fogadták, gratulációkkal erősítették bennem, hogy eredményes amit csinálok.
A rangos eseményen számos nemzetközi szaktekintély is megjelent, a teljesség igénye nélkül: prof. Dr. Hegyi Gabriella, prof. Dr. Frank R. Bahr (Németország) és Dr. Mohammad Natour MD (Olaszország), akik érdekes előadást tartottak a fülakupunktúra és az energetikai kezelések múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
A magyar előadók is számos sikeres kezeléstörténetet és innovatív megoldásokat mutattak be, valamint büszként mutatták be, hogy ma már az energetikai kezelések eredményességét objektív, képi formában, grafikonon is be tudják mutatni a pácienseknek, a nemzetközileg is nagy sikerrel értékesített MeriDiM(R) műszer segítségével, melyet én is használok.