meridim gepA hitelesebb, holisztikus kiszolgálás érdekében, egy állapotfelmérő műszerrel bővítettem a szolgáltatásaimat. Ez a műszer, a szervezet energiacsatornáinak, un. meridiánjainak állapotáról ad objektív, megismételhető, valódi mérésen alapuló mérési eredményeket, amiket mind szöveges értékelésként, mind látványos, grafikus ábrázolásként a páciens kezébe tudunk adni.

A meridiánok állapotfelmérése nem csupán a HKO-t (hagyományos kínai orvoslás) ismerő és alkalmazó szakember számára ad tájékoztatást a páciensről, hanem közérthető tájékoztatást nyújt az energia felbomlásának lehetséges kimeneteléről, valamint javaslatokat tesz a harmonizálás módjára. Sokan tévesen a meridiánok létét egyfajta megfoghatatlan, spirituális fogalomnak tartják, de tévesen. Ma már számos eszköz áll rendelkezésünkre, hogy a testet behálózó energiavonalakat kimutassuk, egyes eszközök azok rezgésszámának befolyásolásával a harmonikus működésüket is képesek kedvező irányba befolyásolni. Több publikáció jelent meg, amely párhuzamot von a meridiánok és más, a nyugati orvoslásban már beazonosított idegpályák között, ami hosszútávon végre közelebb hozza a HKO több évezredes bejáratott gyakorlatát, a szkeptikus, kutatási bizonyítékok által alátámasztott nyugati orvosláshoz. A természetgyógyászat képezi jelenleg ezt a hidat, a független kutatások pedig segítik a közeledést.

grafikonmeridimA MeriDiM egy számítógépes állapotfelméreő eszköz, amely a test 12 fő meridiánjának állapotát grafikusan képes ábrázolni. A grafikus ábrázolás nagyban segít feltérképezni a test energetikai állapotát, amiből egyenesen lehet következtetni az esetlegese szervi diszfunkciókra. Különböző energetikai kezelésekkel (reflexológia, akupresszúra, akupunktúra, stb.) interaktív módon tudjuk a meridiánok működési zavarait harmonizálni, ezáltal közvetve képesek vagyunk hatni ahhoz kapcsolódó szervrendszerekre, ezzel beindítva, megtámogatva a szervezet öngyógyító képességét és felgyorsítani a tényleges gyógyulást.

A készülékkel nyomonkövethető, hogy az egyes kezelések milyen hatással voltak a szervezet energiarendszerére, vagyis grafikonon dokumentálható a meridiánok harmonizálódása, vagyis a gyógyulás.

Ezen felül, a készülék minden állapotfelmérésről szöveges és grafikonos értékelést ad, amin felhívja a figyelmet arra, hogy a meridiánok tartós egyensúly felbomlásának milyen hatásai lehetnek, mely szervekre kell fokozottan figyelni. Javaslatot ad energetikai kezelésekre. Jelenleg a fülakupunktúrás kezelési javaslatok valamint  „Homeopátia, Bach-virágterápia és Süssler sók” terápiás javaslatok modul és Testakupunktúrás modul érhető el (nálunk egyelőre csak a fülakupunktúrás modul)

fulaku kezjavDr. Széchenyi István pszichológus - akupunktőr a hagyományos kínai orvoslás, a japán (dr. Nakatani neurológus) Ryodoraku-rendszer törvényszerűségeit illetve Nogier francia neurológus kutatásait is figyelembe véve és a nyugati technológiát együttesen alkalmazva, 18 éves terápiás, kutató és oktató munkássága alapján készítette el/fejlesztette ki a MeriDiM rendszerét (Meridián Digitális Mérőműszert). A műszer önmagában nem kezel, csupán mankót biztosít egy komplex terápia felállításában és abban, hogy kliensünk elégedetten távozzon rendelőnkből. Az állapotfelmérést követően a MeriDiM, a Hagyományos Kínai Orvoslás törvényszerűségeit figyelembe végzi el a kiértékelést. A Yin-Yang csoportosítás, az Öt elem, a Szervóra vagy akár a teljes egyensúly ábra tökéletes képet ad a szakembernek a kliens állapotáról, ahol a terápiát – a saját kompetenciájának megfelelően választhatja meg. Segíti a kommunikációt, hiszen az állapotfelmérés kiértékelése, a grafikonok és ábrák egy közös „ nyelvet” biztosít a terapeuta és a kliens között. A személyre szabott kiértékelés kinyomtatható, a páciensü hazaviheti, tanulmányozhatja, megérti a gyógyító folyamatokat.  Az eddig teljesen szubjektív, láthatatlan fogalom, a „QI” érthetővé válik (képi megjelenítés) a kliens részére. A számítógépes rendszer az adatokat rögzíti és tárolja, így bármikor visszatér hozzánk a kliensünk, egyetlen gombnyomással láthatjuk a terápiás történetet, mivel járt korábban nálunk, esetleg melyek a visszatérő, „krónikus” panaszok.

/forrás és további infomráció a készülékről: http://www.meridim.com/index.php?option=com_content&view=frontpage&Itemid=79&lang=hu/

Előnyei:

  • objektív
  • gyors
  • pontos
  • megbízható
  • ismételhető
  • folyamatos konzultáns
  • mért eredmények alapján személyre szabott kezelési javaslatok

Grafikai tervezés

Teljes arculati tervezés logo/névjegy/boríték/kiadványok/stb.

bővebben ...

MeriDim állapotfelmérés

Teljes körű számítógépes állapotfelmérés. A test 12 fő meridiánján keresztül feltérképezzük a szervezeted és feltárjuk a blokkokat, a felmerülő probléma forrását.

bővebben ...

Digitális nyomtatás

Korszerű digitális nyomdagépeken és cél-nyomtatókon, valamint partnereken keresztül ofszeten.

bővebben ...

AcuPiercing(R)

AcuPiercing, Shen Men Piercing, Migrén Piercing, Csakra Piercing, az eredeti akupunktúrás pontok figyelembevételével

bővebben ...

3D nyomtatás

Egyedi termékek gyártása 3D nyomtatás FDM technológiás nyomtatóval PLA, PETG, ABS, ASA anyagból

bővebben ...

Oktatás

Egyéni és kiscsoportos oktatás. Ha te is szivesen csináldnád az AcuPiercing®et, akkor nálam megtanulhatod.

bővebben ...
  • Lassan egy éve küszködtem a derekammal, de Csaba megtalálta azt, amit sok masszőr és úgynevezett csontkovács sem talált meg!! Húztak, csavargattak de semmi sem javult! Csaba megtalálta az okot (ami nem is a derekamnál volt!!!!) és egy kezeléssel megoldotta. Hálás köszönet neki.

    Ervin - Budapest

  • A kiropogtatásod volt nagyon jó, és így egyben a kettő (Kineso-tape)... Király :)

    Alexa - Budapest

  • Rendszeresen kapok akupunktúra kezelést az endokrin központomra. A 60 perces terheléses inzulin szintem 175-ről 99-re csökkent. Ez még mindig nem ideális, de jó úton járunk! A tüneteim csökkentek vagy megszűntek, nem vagyok fáradékony, a haspuffadás megszűnt. 3 hónap alatt 4 kg-ot fogytam! Köszönöm :-).

    Tímea - Dunaharaszti

  • ....amikor az ajtóhoz értem ( kb.5 lépés)...a kilincsre tettem a kezem .... csodálkoztam miért van két szabad kezem😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂✌✌✌✌✌✌✌ A botom ott maradt a kagylónak támaszkodva 😲😲😲😲😲😲😲😉😉😉😉 Gyaaalog...két lábon bot nélkül mentem....🤓🤓🤓🤓 Vissza mentem újabb 5 lépést a botért....kijöttem és azt mondjak álltam értetlen fejjel és néztem vissza a fürdőre....meg vissza....kérdezték baj van....nem válaszoltam..😝😝😝 Újra kellett játszanom a fejemben a jelenetet....mert hirtelen konkrétan azon gondolkodtam hogy most ez megtörtent vagy csak képzeltem:))))

    Judit - Budapest

Next
Prev
DMC Firewall is developed by Dean Marshall Consultancy Ltd