hitting snoozeMielőtt kikelnél az ágyból, mielőtt kinyitnád a szemed, várj egy kicsit. Engedd, hogy a lelked visszatérjen a testedbe. Most látom, hogy furcsán nézel, ezért elmagyarázom. A tested nem más, mint a fizikai síkon létező biológiai gép, amit a lelked irányít. A lelked nélkül a test nem működik megfelelően. Gondold csak végig, amikor jól alszol és hagyod, hogy a lelked szárnyaljon, úgy rezzensz össze, mint a nyárfalevél, amikor megszólal az ébresztő. A másik lehetőség, amikor rosszul alszol és már az ébresztés előtt ébren vagy. Egyik sem jó, hiszen az első esetben a hirtelen ébredés miatt leszel morcos, a másik esetben pedig nem alszod ki magad. A jó megoldás az irányított ébredés. Ilyenkor este beprogramozod a tested, hogy reggel mikor keljen fel. Az eredmény a jó alvás, a lelked szárnyalhat kedvére és reggel még az ébresztő előtt felkelsz úgy, hogy kialudtad magad. Bízz magadban és hagyd, hogy szárnyaljon a lélek. Persze ehhez az kell, hogy időben lefeküdj aludni, hiszen a testednek szüksége van a megfelelő óra számra az alváshoz.

alarm clock 390x285Ne ijedj meg, lehet, hogy elsőre nem fog menni, mert még mindig stresszeled magad az ébredés miatt, de ez a gyakorlással el fog múlni. Ehhez semmi mást nem kell tenned, mint lefekvéskor tudatosítani magadban, hogy mikor akarsz kelni. Tudatosan el kell felejtened a "csak még 5 perc" igényedet. Az önámítás és a legroszabb szokás amit felvehet az ember. Te is a telefonodra kelsz? Hány időpontot állítottál be reggelre? Hányszor szoktad szundira kinyomni, mielőtt kikelsz az ágyból? Valóban jól esik még az az 5 perc? Amint ki tudod űzni az ébredés-stresszt az életedből a tested pihentebbé, ezáltal a mindennapjaid boldogabbá válnak. Lefekvéskor csendesítsd el a gondolataidat. Csak csendben feküdj az ágyban és hagyd, hogy a nap cikázó gondolatai elcsendesedjenek. Ha ez megtörtént, lásd magad vidáman és kipihenten ébredni. Lásd az órát és magad, ahogy a megadott időpontban találkoztok anélkül, hogy az ébresztő stresszelő hangja megszólalt volna. Megelőzted. Frissen és boldogan ébredtél a legmegfelelőbb pillanatban, életed egy újabb, lehetőségekkel teli napján.

FamilyFootCare Chesapeake4 NeighborNexusSzóval sikerült vidáman, tervekkel teli ébredni és fekszel az ágyban, még csukott szemmel, a lelked visszatért a testedbe és érzed, hogy egy remek nap áll előtted. Vagy nem ezt érzed? Az hiba! Érezd a remek napot! Gondold át, hogy mi fog ma történni, mit szeretnél, hogy történjen és mi válthatja ki azt, hogy ez történjen. Szakadj el a pénz vírustól és eredmény-centrikusan arra gondolj, hogy mit szeretnél a pénzért kapni. Fogalmazd meg azokat a dolgokat, ami miatt dolgozol nap mint nap és kérlek, szakadjunk most el a pénzvilágtól, felejtsd el a lakás és autóhiteledet! Felejtsük el a kölcsönöket, a jutalékokat és az éves prémiumot. Beszéljük, azokról a dolgokról, amiket valóban szeretnél. Utazni, vagy színházba menni, vagy bármi, amire tényleg vágysz. Lásd magad előtt, éld meg az élményt, legyél ott, használd. Aztán, miután megélted ezeket a dolgokat, máris kaptál egy nagy adag örömérzetet. Kinyitod a szemed és boldog vagy. Tudom, ezt hívják álmodozásnak, ami egyesek szerint az élet megrontója, pedig nem. Ha nincsenek ábrándjaink, nincsenek céljaink, akkor miért élünk? Miért dolgozunk napi 10 órát + 2 óra közlekedés? Miután az öröm érzetet megélted, az ágyból felkelve engedd el. Ne ragaszkodj hozzá, hagyd áramolni, hagy, hogy a vágyad áramlása eljusson a megvalósítóhoz. Adj hálát, hogy lehetőséget kaptál egy újabb csodálatos napra ezen a gyönyörű bolygón és köszönd meg, hogy részese lehetsz a mindennapi csodáknak. Hihetetlen dolgok fognak így történni. Mondhatnánk, hogy isteni csoda! Az, mert ha hagyod a vágyaidat áramlani, akkor azzal újra életet adsz az Erőnek. Élteted Istent, hagyod újra tenni a dolgát és hidd el, meghálálja. Azzal, hogy kiengeded magadból a vágyaidat és szárnyakat adsz neki, máris rátaláltál Istenre. ... és még csak most keltél ki az ágyból!

Felkelhetsz. Kezdődhet a napi rutin, ezúttal boldogan, most már más szemmel, hiszen már tudod, hogyan áramoltasd a vágyaidat és már csak hagynod kell megvalósulni.

Grafikai tervezés

Teljes arculati tervezés logo/névjegy/boríték/kiadványok/stb.

bővebben ...

MeriDim állapotfelmérés

Teljes körű számítógépes állapotfelmérés. A test 12 fő meridiánján keresztül feltérképezzük a szervezeted és feltárjuk a blokkokat, a felmerülő probléma forrását.

bővebben ...

Digitális nyomtatás

Korszerű digitális nyomdagépeken és cél-nyomtatókon, valamint partnereken keresztül ofszeten.

bővebben ...

AcuPiercing(R)

AcuPiercing, Shen Men Piercing, Migrén Piercing, Csakra Piercing, az eredeti akupunktúrás pontok figyelembevételével

bővebben ...

3D nyomtatás

Egyedi termékek gyártása 3D nyomtatás FDM technológiás nyomtatóval PLA, PETG, ABS, ASA anyagból

bővebben ...

Oktatás

Egyéni és kiscsoportos oktatás. Ha te is szivesen csináldnád az AcuPiercing®et, akkor nálam megtanulhatod.

bővebben ...
  • Lassan egy éve küszködtem a derekammal, de Csaba megtalálta azt, amit sok masszőr és úgynevezett csontkovács sem talált meg!! Húztak, csavargattak de semmi sem javult! Csaba megtalálta az okot (ami nem is a derekamnál volt!!!!) és egy kezeléssel megoldotta. Hálás köszönet neki.

    Ervin - Budapest

  • A kiropogtatásod volt nagyon jó, és így egyben a kettő (Kineso-tape)... Király :)

    Alexa - Budapest

  • Rendszeresen kapok akupunktúra kezelést az endokrin központomra. A 60 perces terheléses inzulin szintem 175-ről 99-re csökkent. Ez még mindig nem ideális, de jó úton járunk! A tüneteim csökkentek vagy megszűntek, nem vagyok fáradékony, a haspuffadás megszűnt. 3 hónap alatt 4 kg-ot fogytam! Köszönöm :-).

    Tímea - Dunaharaszti

  • ....amikor az ajtóhoz értem ( kb.5 lépés)...a kilincsre tettem a kezem .... csodálkoztam miért van két szabad kezem😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂✌✌✌✌✌✌✌ A botom ott maradt a kagylónak támaszkodva 😲😲😲😲😲😲😲😉😉😉😉 Gyaaalog...két lábon bot nélkül mentem....🤓🤓🤓🤓 Vissza mentem újabb 5 lépést a botért....kijöttem és azt mondjak álltam értetlen fejjel és néztem vissza a fürdőre....meg vissza....kérdezték baj van....nem válaszoltam..😝😝😝 Újra kellett játszanom a fejemben a jelenetet....mert hirtelen konkrétan azon gondolkodtam hogy most ez megtörtent vagy csak képzeltem:))))

    Judit - Budapest

Next
Prev
DMC Firewall is a Joomla Security extension!